Sára Klotild Schalkház Lipót és Klotild második gyermekeként jött a világra. Az édesapa 1901-ben meghalt.
Sárát a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban keresztelték meg. Erős akaratú, vidám természetű, fiús temperamentumú és határozott fellépésű gyermek volt.
Kassán az orsolyita nővérek tanítóképző iskolájában tanítói diplomát szerzett. Egy évig dolgozott tanítónőként.
Elkezdett írni különböző felvidéki magyar lapokba A kassai Esti Újságban Syphax álnév alatt jelentek meg cikkei. Még ebben az évben újságírói igazolványt szerzett. Élénken részt vett szülővárosa közéletében. Tárcáiban, novelláiban frissen reagált az eseményekre.
Könyvkötő tanfolyamon vett részt Pintér János műhelyében Kassán.
A könyvkötői szakvizsga letétele után 4 évet dolgozott könyvkötőként.
Néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de a szívében ekkor már jelentkezett egy belső, hívó hang, az éledező hivatásé. A hivatásért való küzdelem éppen tíz évig tartott Sára testvér életében.
Megjelent első novelláskötete Fekete furulya címmel, amellyel elnyerte a Kazinczy Irodalmi Társaság elismerését és 500 korona összegű pénzjutalmát. Neve egyre ismertebbé vált a felvidéki értelmiség körében. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” – írja naplójában ekkori életmódjáról.
Megismerkedett a Kassán letelepedő szociális testvérekkel az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamon, és lélekben egyre közelebb került a Társaság szelleméhez és küldetéséhez. Ez megerősítette szerzetesi hivatását.
Felvételét kérte a Szociális Testvérek Társaságába, ugyanakkor belátta, hogy változnia kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és lemondott az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy ráléphessen az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára.
Sárát felvették a Szociális Testvérek Társaságába.
Pünkösdkor letette elsőfogadalmát Szegváron. Jelmondata egyetlen szó: „Alleluja!”. Ezután két évet Kassán dolgozott.
Ősztől áthelyezték Komáromba, ahol a karitász munkáját irányította, emellett gyermekkonyhán felügyelt, heti huszonhat órában hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott.
Igen kimerült állapotban visszahelyezték Kassára. Túlzott elfáradását az elöljárók a hivatás hiányaként értékelték, emiatt ebben az évben nem újíthatott fogadalmat. Sára ebben az időszakban nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül, de ez a belső szenvedés megalapozta lelkében az Isteni Jegyessel való bensőséges és egyre mélyebb egység kegyelmét.
Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott a katolikus lányoknak és asszonyoknak.
A brazíliai magyar bencések missziós munkára hívták a testvéreket, ami felkeltette Sára testvér érdeklődését. Először azonban magyar állampolgárságot kellett szereznie, ezért végleg elhagyta Kassát és Budapestre költözött. A II. világháború kitörése miatt azonban mégsem utazhatott a misszióba. Vezetéknevét a német Schalkházról Salkaházira magyarosította.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozott, majd a háztartási alkalmazottakkal foglalkozott az ún. Zita-körökben. A szepesi, kassai, majd a técsői és a rahói járás szociális előadója volt és a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított.
Pünkösdkor letette örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluia! Ecce ego, mitte me!” (Alleluja! Íme, itt vagyok, engem küldj!).
Mivel az országban egyre terjedt a nácizmus, amely ellen a testvérek minden lehetséges módon küzdöttek, Sára testvérben egyre jobban égett a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”.
Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában.
A nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt, s ahol hamis papírokkal ellátott zsidókat bújtattak. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s többekkel együtt még aznap este – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága beteljesedett.