ÍRÁSAI

Nagyapám, a múltszázadbeli idegenből ideszakadt kassai polgár épített egy hotelt! A szálló mellé azonban épített egy olyan termet, amely azóta is a művészet hajléka mostanáig. Mert nem a fényes bálok, sem a nagy bankettek a lényegesek annak a teremnek az életében, hanem a művészi estek, hangversenyek… templom lett az is, a művészet temploma, ahol a művész múzsájának, a közönség művészének hódol!

Mikor tanítónő voltam, II. elemis cigánytábori kisfiúkat tanítottam. Egy tízpercben az egyik rongyos, kopott kisfiú egy hosszú harisnyát húzott elő. A harisnyából egy nagy halom gombot szórt ki a padlóra. A többiek körülállták, és úgy csodálták a kincseit. Odamentem én is megcsodálni a kis vacak, értéktelen, de neki mindennél többet érő gombokat. Mikor visszamentem a katedrára, odajött hozzám: – Ezt a két gombot a nénikének adom!- mondta büszke örömmel, és kis maszatos tenyerén két gombot nyújtott felém. Egy másik fiú önkéntelenül felkiáltott: – A két legszebb gombod, Gyuri! Ma is úgy őrzöm, mint életem egyik legszebb emlékét. A kis Kovály Gyuri két legszebb, legértékesebb gombját nekem adta!…

Egyszer aztán, minden előre meghatározott cél nélkül, csak úgy barátságból elkíséred ismerősödet valami gyűlésre. Nincs szándékodban az egészet végigülni, mert más programod van. Mégis, mikor odaértek, magad se tudod, hogy történt, de egyszer ott ülsz te is. Sok fiatal lányt látsz magad körül. Valami mozgalomba cseppentél bele, azt már látod. De ezen most nincs időd töprengeni, mert valaki épp most lép oda a leányok elé. Beszélni kezd. De veled mi történik, azt nem tudod. Máskor, hasonló körülmények között, értelmesen szoktál viselkedni. Figyelni szoktál. De most csak hangfoszlányok jutnak el hozzád: “szociális problémák… szociális felelősség… szociális munka… mozgalom… közvéleményt kell teremteni, tömegekre hatni… harcolni kell jogokért, törvénymódosításokért… hogy kevesebb legyen az ápolásra szoruló beteg, az erkölcsileg elcsúszott, a nyomorban élő ember… hogy van egy társaság, a Szociális Testvérek Társasága, amelynek feladata, hogy erre az ezerféle társadalmi munkára neveljen lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkásokat” A többit már nem is hallod, csak nézed a beszélő testvért. Mintha egyesegyedül neked beszélne. Mintha már régen ismernéd, egy családból valónak érzed magadat vele… Talán még nem is érted egészen, mit mond. Nem is tudod, mi az ami ide, ebbe a mai időkbe alakult társaságba vonz… de hogy valami vonz, az biztos. Nem is valami, hanem Valaki. Maga a jó Isten, aki a te hivatásos életednek ezt a keretet szánta. És egyszerre egészen megnyugszol, mint aki megtalálta, amit keres. Még mindig ott ülsz a gyűlésen. Egy leány valami igen jól sikerült rendezvényről beszél. Mindenkit nagyon érdekel, de a te gondolataid egészen máshol járnak…

Méltó vagyok a fogadalomtételre? Méltó vagyok a hivatásra? …nem, nem, és százszor nem. Két évvel ezelőtt még cigarettázó, mulatozó, könnyelmű ember voltam… És lám, tegnap mégis ott térdeltem, és mondtam, kicsit meghatottan, kicsit akadozó nyelvvel: – Édes megváltóm, Uram, Jézus!

Uram, Istenem mivel szolgáltam rá jóságodra? Mivel érdemeltem meg, hogy nekem ilyen szép, mély boldog, tartalmas életet adtál? Hogy engem ilyen szép világba vezettél?… Meg akarom becsülni teljes tudatossággal a hivatásos életet, felszítani a legmélyebb hálát, hogy ebben részem lehet. Minden nehézség mellett milyen szép és jó ez… Alleluja! Ma már nem mondhatok semmi mást, csak azt, hogy áldott legyen az Isten. Alleluja, alleluja, alleluja.

Indulatos, heves, ideges, szenvedélyes vagyok, pedig szeretlek Téged! Engedetlen, makacs, dacos vagyok, pedig szeretlek Téged! Nyugtalan, kapkodó, zavart vagyok, pedig szeretlek Téged! Sötét, irigy, méricskélő vagyok, pedig szeretlek Téged! És még mennyi minden volna bennem, ha Te nem szeretnél engem! Én hűséges akarok lenni és maradni mindhalálig. Hűséges, mindenen keresztül!

Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz. A hősies, nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk. S ez érthető is, mert maga a nagyság lendít előre, erőt ad arra, míg a kis dolgok mellett elmegyünk, észre sem veszzük, nem tartjuk fontosnak. Mennyit pazarlunk el így! Mennyi alkalom van a kevésben való hűségre, és hogy pazarlom az alkalmakat!

Könnyen tudok szeretni. A szeretet az Úr adta nekem. Mennyivel nehezebb azoknak, akik nehezen tudnak szeretni. A szeretetet kamatoztatni kell… Milyen kovász vagyok a közösségben? A testvér azt mondja, hogy jó. De ez nem az én érdemem. Viszont az én hibám, ha savanyítom. Kettőzötten hibás, mert olyan adottságaim vannak, hogy kelesztenem kellene… Ott akarok lenni, amikor valaki más árnyékot vet, és napfényt akarok szivattyúzni közéjük. Édes Istenem, Te adtál nekem olyan ajándékokat, amiket így is fel kell használni.

Krisztusom, Te uralkodjál bennem, rontsd le kicsinyeskedésem szűk falait, hogy tudjak nagylelkű, nagyszívű, mindenkit szerető és mindent elnéző lenni! Amen.

A hit egész embert kíván. Vágyódjál a vértanúság után, s ha ezt – mert ez Isten különös kegyelme – nem is kaphatod meg, legalább a szeretet vértanúságát éld!

17-én érkeztem meg Komáromba. Fárasztó, nehéz út volt. Az eső zuhogott. Már másnap tanítottam. 26 órám van hetente. 13 osztály. Örömmel csinálnám, szeretném, de nehezen megy. Az elszállásolásom nagyon rossz. Nincs még szekrényem se. Hideg van, nem fűtenek. Mellettem – csak üvegajtó – egész nap zongoráznak. S olyan nagyon egyedül vagyok.

Ma volt a cselédek farsangi tea-estje. 30 lány volt. 3 nagy asztalt terítettünk. Rengeteg ennivaló volt. Uzsonna után gramofonzenére táncoltak. Igen nagy volt az öröm és a jókedv. Nekem fárasztó volt, de mégis úgy örültem. Ha a jó Isten megsegít, jövőre fiúkkal együtt rendezzük. Hétig tartott.

Délután ötig 16 környezettanulmányt csináltam meg. Rettenetes helyeken voltunk. Ilyen nagy nyomort még nem láttam. Igen, a szegénység az még elviselhető, és nem távolít el Istentől, de a nyomor megöli a testet és a lelket. Szegény, szegény emberek!…

Egy szociális testvér fáklya. Bevilágítani az utat az embereknek, amelyen az Úristenhez juthatnak. Égnem kell!!

Elhatároztam, adventben kétszeresen fogom gyakorolni a türelmet. Jó akarok lenni. Jó, jó! Egész szívemmel. Ami jó, az szent. Azt hiszem, a szentség egyik legnagyobb alapja a jóság.

Ma különös dolog történt. Elővettem kész regényemet és elolvastam. És különösen hatott rám. Nagyon tetszett! Hirtelen becsomagoltam és elküldtem.

Isten veled, drága szép Komárom! Nagyon sokat szenvedtem benned, és talán éppen ezért nagyon szeretlek! Drága kis gyermekeim, mezítlábas fiúk, piszkos kis lányok, szegények, kedves munkatársak, bencések, girbegörbe utcák! Édes szép Komárom, Isten veled! Kimondhatatlanul nehéz eljönni.
Du. három körül érkeztem Losoncra. Szép, barátságos itt minden. Minden erőmmel az Istent akarom szolgálni.

Édes testvérem! Hosszabb levélben szerettem volna megköszönni kedves soraidat, amelyeket örökfogadalmamra küldtél. Az eredeti Alleluja helyett új jelmondatot választottam. Ecce ego, mitte me – Íme, itt vagyok, küldj engem!

A máramarosi havasok ontják lefele a hideget. Állandóan 20-25 fokos hideget mértünk. A lakás is elég hideg, ablakomon egy ujjnyi vastag jég, nem is lehetett kinyitni. Úgy felöltöztem néha, mint egy jegesmedve. Mégis kezem-lábam elfagyott. …Templomban való fázásaimat felajánlom a papért, különösen kézfázásaimat az ő kezeiért. Általában szeretném megszentelni a fázásaimat, felajánlani azokért, akiknek nincs tüzelőjük és meleg ruhájuk.

A rahói járás összes körjegyzőit bejártam, tisztelegtem, tárgyaltam. Gondolhatod, milyen munkát jelentett. Az egyik közömbös volt, lelkesítenem kellett, a másik túl lelkes, lecsillapítani, a harmadik elkeseredett, a negyedik bizalmatlan, az ötödik nem kis akart szóbaállni, sok a dolga, stb. És mégis mindegyiket meg kellett nyerni hála Istennek, sikerült is.

Új beosztást kaptam, nemsokára el kell mennem Técsőről. Örülök, mert visszakerülök az Anyaházba, de fáj a szívem, mert szerettem itt lenni, szerettem munkakörömet, az embereket, a helyet… Most szeretettel, türelemmel bevezetni utódomat. Fogadd el, Istenem! S végül is, mit akarok? Ecce ego, mitte me!

Nem magamnak dolgozom: még csak nem is a Társulatnak: hanem a társulat elöljáróinak megbízásából Istennek: fáradhatatlanul. Szeretni mindent, amivel dolgozom! Gépeket, papirost, tintát, festéket!
Minden munkámnál, ami a nap folyamán elém kerül, arra akarok gondolni. Ezt az Úr kívánja tőlem. S ehhez mérten végzem. Érzem a felelősséget. Sok talentumot kaptam, nagyon meg kell sokszoroznom őket. Nagyon kell szeretni, nagyon kell dolgozni.

Mit tett Elizeus? Először imádkozott, aztán saját teste melegével melegítette fel a halott fiút. Imádkozni, és testem melegével, vagyis életemmel, példámmal hatni másokra! Ehhez pedig állandóan s mind jobban szítani szívemben az Úr Jézus iránti szeretetet. Csak ez a szeretet melegít és hat kifelé is.

Odaadás Istennek. Azt hiszem, ez a titka mindennek. Teljes és egész önátadás. …Mindig és mindenben Isten akaratát keresni. Ma is… Mi akarsz, én Uram, Istenem? Ecce adsum ecce ego, mitte me! Ecce ego, suscipe me! Itt vagyok, engem küldj, itt vagyok fogadj el engem!

Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! Az indítást, hogy életemet illetve halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem! Előterjesztettem elöljárómnak, lelkiatyámnak, és engedélyt kaptam! A boldogság első mámorában eltűnt az a természetes borzongás, ami eddig szorongott bennem. A felajánlást már összeállítottam. Most még meg kell várnom Margit testvért, s akkor felajánlhatom magam.

Ahogyan ott ültünk az óvóhelyen, a sötétben, halk morajjal, s mi tagadás remegéssel a szívünkben… imádkoztunk a városért, a várost védő katonákért, a úgy éreztem, a támadókért is kell imádkoznom. Nekik is halhatatlan lelkük van, és értük is meghalt a Krisztus, nemcsak minket bombázhatnak, de ők is lezuhanhatnak, őket is lelőhetik, és a támadó és az áldozat talán egyazon percben jelenik meg az Úr előtt… Talán az értük mondott röpke fohász szerez nekik irgalmat!

Nem a dinamit, nem az ekrazit, nem a bomba rombol, pusztít, hanem az ezeket irányító lelkület: a gyűlölet. A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt. A szeretet könnyet töröl, megvigasztal. Mi szeretet akarunk. És igazsággal akarunk építeni. Nézzük az igazságtalanság roppant hatását a világ életében: határokat töröl el, tűzzel-vassal pusztít, kiirtja népeit, határokat von, sorompókat állít fel… fajokat lázít egymás ellen. Az igazság, elismeri más országok jogát az élethez, ledönti az elválasztó sorompókat. A különböző fajok sajátosságaiban Isten különböző gondolatait ismeri el. És azt mondja: egy Atyának vagyunk gyermekei, egyformán jogunk van éli, s ezért összefogva kell támogatnunk egymást. Az igazságtalanság a nemzet életében a nemzetiségeket egymással szembe állítja, az igazság egymás mellé igazítja őket.

Sisters of Social Service

Szociális Testvérek Társasága