[elementor-template id="1884"]
[elementor-template id="1887"]

Salkaházi Sára boldoggá avatása nem csak a magyar nyelvterületen számított nagy eseménynek: a kubai és a mexikói szociális testvéreknek köszönhetően Dél-Amerika egyházmegyéiben is elterjedt a tisztelete: Kuba és Mexikó több templomában ünnepélyes megemlékezések, szentmisék voltak 2006 szeptemberében, a boldoggá avatás előtt és után. Sára testvérben az áldozatkész szeretetet, az életszentségre törekvés következetességét értékelik leginkább a távoli országok keresztényei. Az alábbiakban egy mexikói szociális testvér vallomását olvashatjuk Salkaházi Sáráról.

Hogy őszinte legyek, csak most kezdett igazán érdekelni Sára testvér. Hallottam róla sok mindent, azt, hogy hogyan halt meg, miért és hol. De inkább csak hallomásból ismertem az életét, és nem volt több számomra, mint bármelyik testvér, aki valamikor egy konkrét időben élt a közösségben. Korábban elolvastam a társaság történetét, de nem azért, mintha annyira szórakoztatónak találtam volna, hanem egyszerűen csak történetiségében szerettem volna megismerni. De Sára testvér élettörténetének jelentősége valahogy még nem tudatosodott bennem.

Egy napon információkat kerestem róla, mert el kellett készítenünk a tacambarói szentmiséhez szükséges képeket és szórólapokat. Emlékeztem, hogy Los Angelesben kaptunk egy ilyet a Sára testvér életéről, és az volt a szándékom, hogy lefordítom, kinyomtatom, és majd azt osztom szét. De Avi testvér azt mondta, hogy ez már le van fordítva, erre a misére valami újat kellene összeállítani. Ott is hagyott nekem az asztalon egy iratcsomót, s minthogy aznap korábban érkeztem haza, nekifogtam, elolvastam ezeket a róla szóló írásokat. Nagyon mélyen érintett mindaz, amit róla megtudtam… bementem a kápolnába, majdnem sírtam a meghatottságtól, olyan kicsinek éreztem magamat mellette… arra gondolva, hogy az én testvérem önként feláldozta az életét. Életfelajánlása napokig foglalkoztatott. Ez számomra azt jelenti, hogy közülünk ezután senki sem engedheti meg magának, hogy hűtlen legyen Istenhez, a hivatásához, az egyházhoz vagy a közösséghez… mindez elég volt számomra ahhoz, hogy megértsek mindent. Hálát adtam érte Istennek, azért, hogy a közösségünket megajándékozta vele, hogy nekem testvéremül adta.

Több napon keresztül gyűjtögettem az információkat. Franciska testvér megosztotta velünk Sára testvér írásait – házi lelkinapokon elmélkedtük át, ez is hozzásegített ahhoz, hogy jobban megismerjem Sárát.

Nem lehettem jelen a boldoggá avatásán, de nem vesztettem el a reményt, hogy jelen legyek, ha majd Isten úgy akarja, hogy szentté avatják. A jövőben szeretnék egyszer végigzarándokolni azokon a helyeken, ahol élt, és kicsit több időt szentelni annak, hogy az írásait mélyebben tanulmányozhassam. Ez a siker sok örömöt adott, itt éreztem őt magunk között, tehát sokkal valóságosabb, sokkal kézzelfoghatóbb ő most már számomra. A szenteket mindig olyan távol éreztem magamtól. Most Sára testvér közel hozta őket hozzám, az életszentséget, az ő példája nagy lelkesedést ad nekem, hogy éljem tovább a megszentelt életet a társaságban, ahogyan ő is tette, állandóan keresve az erényt, amelyre mindannyian hivatottak vagyunk és amit csak kevesen valósítanak meg: az életszentséget.

Ahányszor csak bemegyek a kápolnába, úgy tűnik, mintha mindig is ismertem volna. Elképzelem, hogy ha még élne, hogyan közelednék hozzá, milyen lenne mellette az életem, mit tanulnék tőlekrjel Nem tudom, de szeretem elképzelni, és nagy szeretetet érzek iránta. Úgy érzem, hogy ő a nagyobb testvérem. Ha arra gondolok, hogy mindent, amit tett, tudatosan tette és a hivatásáról meggyőződve… mert teljes hivatás volt, nem takaréklángon élte, nem gőgösen, nem kereste a dicsőséget… Amikor sokba került neki, akkor is teljesen tudatában volt a hivatásának, Isten hívásának. Az ő odaadottsága szeretetből, alázattal történt. Teljesen szabadon adta oda az életét. Semmi sem akadályozta, hogy magának megtartsa. Ezért hiszem azt, hogy ha ma élne, akkor is ugyanúgy szent lenne, mert nem az idő, nem a kor, sem a helyzet vagy a hely az, ami több vagy kevesebb szentet terem… hanem az égő vágy, hogy szentté váljunk.

Amikor elbátortalanodom, amikor látom a testvéreim hibáit, rájövök, hogy egyikünk sem tökéletes, de mindannyian arra vagyunk meghíva, hogy szentek legyünk. Az utat valaki már megvilágította számunkra: Sára.

Ezért tudatában vagyok annak, hogy elérhetek bizonyos dolgokat, ismereteket, egyszóval mindent birtokolhatok… de nem ez a célom. Ahogyan ő, én is a odafenn valókra törekszem, ahogyan Szent Pál mondja, amit a moly nem rág meg. Ezeket a dolgokat, amelyeket kevés ember birtokol, szeretném elérni. Azokat, amelyek örök értékűek, amelyek nyomot hagynak azok szívében, akik előttünk jártak.

Bárbara Raya Ríos SSS